2012. Magyarország - Egy elképzelt bárban
- Milyen napod volt, öcsém? - kérdezi Ernest kissé remegő kézzel, de bikákkal bármikor szembeszállni képes hangon, bortól ködös tekintettel a sarokban pipázó alakot.
- Elmegy. Sokat passzolgattunk, de ma úgy éreztem magam, mint egy zongoracipelő flótás - jön a válasz a sokat látott labdazsonglőrtől.
- A kurva anyádat! - teszi hozzá elegánsan Wagner.
- Adhatok valamit? - érdeklődik a csapos.
- Magadnak egy baszott nagy pofont - förmed rá Hemingway.
- És hogy ment? Találtál végre magadnak kiadót?
- Egy frászt, azt mondják 300 dodót kéne kiperkálnom, mert gazdasági világválság, és IMF, meg anyám kínja.
- Mit mondtál erre?
- Hogy kapják be. Megyek inkább bikák elől futni, mintsem leírjak még egy sort. Beadtam pár pályázatra néhány novellám, aztán leszarom az egészet.
- A muzsikusoknak látod még mindig van mit a levesbe tenni. Minket tehetségkutatókon válogatnak, aztán mehetünk járni az országot és kergethetjük a fehérnépet!
- Igazi asszonykórus - abajog Öcsi - bár, én se panaszkodhatok, a Honvéd lejjebb van, mint a Fradi. Szerencse, hogy ma már nem kell vízum ahhoz, hogy lelépjek a francba.
- Tudjátok, mit fiúk? - kérdi egy hang az egyik távolabbi székek irányából.
- Beszélj, öreg harcos! - morogja pipafüstbe burkolózva Hemingway.
- Nem az Isten veri őket, mer' az Isten halott!
- Dögölj meg, Friedrich!